Tudatosságenergia

Van valami, ami fölött hajlamosak vagyunk nagyvonalúan elsiklani. Hajlamosak vagyunk csak akkor jelentőséget tulajdonítani neki, ha éppen úgy kényelmes, mikor éppen valami olyan cél elérése érdekében hisszük jelentősnek, ami előnyhöz juttatja egónkat.

Ez a gondolat.

Amikor nem csak úgy felelőtlenül gondolok magamra, másra, mindenkire, mindenre, épp nem ítélkezem, bírálok, kívánok, átkozok, könyörgöm mint általában, hanem elkezdem hinni, hogy az útjára bocsátott gondolat tartalmaz valamit, ami hatással van, nos akkor érkezik el a tudatosság kora.

Nemsoká beköszönt az, amikor mérhetővé válik az energia, amivel útjára engedjük gondolatainkat és ezzel együtt megjelenik a felelősség is, amivel közös létünket támogatjuk. Azért csak támogatjuk, s nem rongáljuk, mert hiszem, hogy amikor megérti mindegyikőnk, hogy mekkora szerepe is van valójában az egész-séget illetően, akkor a felelősségvállalás olyan szintjén állunk majd mind, akik vagyunk, hogy eszünkbe sem jut ártani.

Amikor azt mondom eszembe sem jut ártani, akkor már úgy tekintek magamra, mint az egészre és úgy tekintek az egészre, mint teljes önmagamra. Nincs különb-ség.